Felülvizsgálja a Masterplast részvényeire vonatkozó célárát az MBH Bank elemzője – derül ki a ma közzétett elemzésből, amelyben az első negyedéves gyorsjelentésre reagálnak.
Tovább vette a saját részvényeit a Magyar Telekom, tegnap közel 700 millió forint értékben vásárolt részvényeket a magyar tőzsdén.
2025. május 19-én megkezdi ismét a saját részvény visszavásárlásokat a Telekom a Budapesti Értéktőzsdén, a részvényesi készpénzvisszajuttatási program értelmében legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben vásárolhat vissza részvényeket.
Áprilisban tart közgyűlést a PannErgy, most közzétették a napirendi pontokat, amik között saját részvény vásárlásról és alaptőke leszállításáról szóló döntés is szerepel.
Közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését az Alteo: a friss számok ismeretében elmondható, hogy a mérséklődő energiapiaci árkörnyezetben is sikeresen haladt stratégiája megvalósításával a társaság, túlteljesítve a 2022-26-os időszakra vonatkozó célkitűzéseit. A most lezárt negyedévben mind árbevétel, mind EBITDA tekintetében jelentősen felülteljesítette az összehasonlító időszak eredményeit az Alteo, így mindkét soron sikerül felülteljesíteni a tavalyi évet, az árbevételben új éves rekord született.
A Duna House pénteken tette közzé negyedik negyedéves számait, amelyek meghaladták a menedzsment várakozásait. A Concorde elemzésében értékelte a friss számokat, és a kilátásokat.
A negyedik negyedéves gyorsjelentést rendszerint az osztalék miatt várják tűkön ülve a Magyar Telekom befektetői és ez idén sincs másképp, ezúttal pedig a lezárt év osztaléka mellett egy nem várt bejelentést is kaptak a befektetők a mai közleményben: változás jön 2025-től az osztalékpolitikában. Egyébként erős évet zárt a Magyar Telekom, a vállalat a saját célkitűzéseit magasan felülteljesítette és az elemzői várakozásokhoz képest sem okozott csalódást, az inflációkövető díjemelésnek köszönhetően a bevételek kétszámjegyű ütemben nőttek, a profitráták pedig javultak a negyedik negyedévben az egy évvel korábbi szinthez képest. Mutatjuk a főbb számokat és az eredményeket alakító trendeket, a kilátásokat, hogy mi lesz az osztalékkal és hogy mennyire számítanak most drágának a társaság papírjai.
A Wells Fargo részvényei több mint 3%-ot ugrottak, miután a bank a vártnál jobb negyedik negyedéves nyereségről és az egy évvel korábbinál alacsonyabb bevételről jelentett.
Az elmúlt negyedévekben intenzíven kell keresni a hibát az Nvidia gyorsjelentéseiben, és még úgy sem biztos, hogy találtunk benne. A mostani negyedév is ilyen volt: ugyan lassul növekedés, de még mindig brutális számokat produkál a chipgyártó vállalat.
Az elemzői várakozást valamelyest felülmúló harmadik negyedéves EBITDA-ról számolt be a Deutsche Telekom ma reggel közzétett gyorsjelentésében, ennek fényében a menedzsment megemelte az idei évre vonatkozó előrejelzéseit.
Ismét jó negyedévet zárt a Waberer’s: az árbevétel 11 százalékkal, az EBIT pedig 27 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben – derül ki a vállalat gyorsjelentéséből. A cégcsoport különböző üzletágai közül a biztosítási szegmens 6,5 millió eurós eredménye rekordnak számít, viszont a nemzetközi fuvarozási szegmensen belül a lengyel operációnál (LINK) komolyabb problémák jelentkeztek, és a szegmens veszteségbe fordult. A Waberer’s menedzsmentje mindazonáltal fenntartotta az idei évre kitűzött céljait.
Közzétette legfrissebb számait a Graphisoft Park, amelyek a kihasználtság kis mértékű csökkenése ellenére stabil növekedést mutattak a fontosabb sorokon. A jelentés keretében a menedzsment felfelé módosította az idei évre vonatkozó előrejelzését mind bevétel, mind profit tekintetében. A társaság emellett már a jövő évi prognózisát is megfogalmazta, amely szerint az eredmények 2025-ben visszaeshetnek.
Piaci részesedést veszít és lemarad az innovációban a Nike, ami már nyomot hagy az értékesítési számokon is, a bevételek és a nyereség csökkent a legutóbbi negyedévben, és a következő negyedévekben sem várható gyökeres fordulat – derül ki a társaság gyorsjelentéséből. A társaság keresi új vezérigazgatóját, így elhalasztotta befektetői napját, és visszavonta a folyó évre megfogalmazott várakozásait is, amit csalódottsággal fogadtak a befektetők, nagyot esett a részvények árfolyama zárás után.
A Cloudflare részvényei 8%-ot emelkedtek a csütörtöki kereskedés során, a mai napon azonban ennél is sokkal nagyobb rali indulhat meg a kiberbiztonsági cég papírjánál a remekül sikerült negyedéves gyorsjelentést követően - írja a Marketwatch.
Az Amazon várhatóan ezen a héten fogja nyilvánosságra hozni 2014 óta az első veszteséges évét: az eredmények nem kizárt, hogy a dotcom-lufi 2000-es kipukkanása óta nem voltak ilyen rosszak a technológiai óriásnál. Az Amazon legjövedelmezőbb üzletágával, az Amazon Web Services-el kapcsolatos növekvő kétségek közepette pedig az idei évre vonatkozó kilátások is borúsak több elemzőnél.
Leányvállalatainak pénzügyi teljesítménye alapján a Delta Technologies 2022. szeptember 21-én módosította előzetesen kiadott profitvárakozásait. A Delta Systems Kft., valamint a Delta Services Kft. leányvállalatok elfogadott, 2021-es éves beszámolója alapján a Delta csoportszintű gazdálkodási adatai a 2022. május 11-én kiadott, előzetes adatokról szóló tájékoztatóban (pozitív profit warning) jelzetteket meghaladóan alakulnak.
Súlyos következményei lennének Irán lépésének.
Komplex megtévesztő hadműveletet végeztek.
Amíg nincs válasz, nagy trendek se lesznek.
Az ENSZ nukleáris felügyeleti szervének vezetője szerint.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.